| Civil Találkozó Kalocsán |
|
| Írta: Administrator |
| 2009. április 03. péntek, 11:15 |
|
Igazi összefogásról tett tanúbizonyság az a három civil szervezet, amely 2009. március 27-28-án közösen valósította meg Kalocsán az I. Alsó-Duna-völgyi Civil Találkozót. A rendezvény alapjául az kezdeményezés szolgált, mely a még 2004-2005-ben került kidolgozásra és a Duna alsó szakaszával határos kistérségek együttműködésén alapult. A hat térség települései közös fejlesztési régióban gondolkodva alakították ki területfejlesztési elképzeléseiket. Sajnos a 2006. évi önkormányzati választások után elhalt a kezdeményezés – nyilatkozta lapunknak Széll Péter a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács titkára, aki a program egyik fő mentora volt Baja város polgármestereként. Az eddigi gyakorlat a Dunát inkább a régiók közötti határként vette figyelembe, semmint Európa legnagyobb vízi útjaként - mondta Széll -, a környezetet és a fejlesztési lehetőségeket befolyásoló meghatározó tényezőjeként. Az esemény főszervezője Szakál Tibor elmondta, hogy a civil találkozó egy teljesen alulról jövő kezdeményezés, mely a civil szervezetek érték alapú együttműködési hajlandóságára épít, melynek célja nem más mint kihasználni ezt az egyedülálló természeti adottságot a térség fejlesztése érdekében. Az elmúlt években egyre több, a Dunán átnyúló program valósult meg, de a tapasztalatok szerint az igazán nagy horderejű fejlesztéseket a területi alapú, azonos érdekek mentén megfogalmazott, a társadalom széles körét bevonó programokkal lehet sikerrel megvalósítani – nyilatkozta Szakál. Ennek érdekében szeretnénk egy rendhagyó fejlesztési területen, az Alsó-Duna-völgyi kistérségekben olyan programokat megvalósítani, melyek modellezik a hatékony, intézményesített együttműködést a civil szervezetek, önkormányzatok, közintézmények, fejlesztési ügynökség és más területi állami szervek, valamint az üzleti élet szereplői között. Az együttműködés hatására megerősödik a társadalmi viszonyokat szabályzó önkormányzati döntések, fejlesztési elképzelések, kistérségi programok társadalmi támogatottsága. Nagyon fontosnak tartjuk – mondta Szakál Tibor szervező -, hogy a programba vont szervezetek képesek legyenek az együttműködés erősödése által az EU-s és egyéb pályázati lehetőségeket hatékonyan kihasználni, esetleg fel tudjanak készülni egyes önkormányzati feladatok átvállalására. A civil találkozó megvalósítása az S.O.S. Innovációs Információs Egyesület, a Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete, és a Sikeres Bajáért Egyesület közös munkájának köszönhető. |
| Módosítás dátuma: 2009. április 03. péntek, 11:24 |